Leírás
Köpeny és Kard két otthonról elszökött tini volt, akiket elraboltak és egy új kísérleti szert próbáltak ki rajtuk, amitől különleges képességeik lettek. Míg Köpenyben az örök Sötétség éhezik, és várja, hogy jóllakhasson az emberek "életerejével", addig Kard a benne túltermelődő fényt kénytelen kiadni valamiképp. Látva a hozzájuk hasonló, otthonról szökött, bűnözők kezei közé került gyerekek nyomorúságos sorsát, a két hős úgy dönt, képességeik segítségével leszámolnak a tehetetlen gyerekeket kizsákmányoló alvilággal.
Ám mindaz a szörnyűség, amit látnak, az ő lelküket is megviseli, így segítséget kérnek Francis Delgado atyától, aki próbál menedéket és támaszt nyújtani a két fiatalnak, miközben a 21. körzet nyomozója, Brigid O'Rielly a nyomukban jár.
Bill Mantlo és Rick Leonardi 4 részes minisorozata először a Csodálatos Pókember számaiban jelent meg magyarul több részletben, kihagyásokkal (az utolsó szám nem is került bele a sorozatba). Ezúttal új fordítással, egyben, hiánytalanul kerül kiadásra a Bubi Bolt révén. Ráadásként a kötet a Köpeny és Kard második szériájának 1-4. számait is tartalmazza.
Vélemények
2020. 12. 01.
-
Igazolt vásárlás
A Kitty Pryde és Rozsomák kötethez hasonlóan Ismét csak a ’90-es évekig, egészen pontosan 1991-ig kell utaznunk az időben, hogy a kötetben található történet (illetve egészen pontosan az első 4 részes minisorozat háromnegyede) első itthoni megjelenésének idejébe kerüljünk. A felület, amin keresztül megismerhettük ezt a furcsa párost, Kitty Pryde és Rozsomák közös történetéhez hasonlóan A csodálatos Pókember volt – konkrétan a 28-34. füzetek utolsó 8-8 oldala. Hogy mennyire tett jót ennek a történetnek ez a fajta szétdarabolás? A legkisebb mértékben sem. (Persze azóta már az engem követő generációk is találkozhattak ezzel a különös párossal több történetben is, de az ő saját történetük itt kezdődik.)
Ugyan ebben a ’90-es évek eleji időszakban kedvenc Hálószövőnk olyan ellenfelekkel nézett szembe (a magyar nyelvű kiadás lapjain), mint a Vészmanó vagy a fekete pókruha, olyan vendégszereplők tűntek fel a sorozat lapjain, mint a Csodálatos Pókkölyök (öhm, khm…pfff…), Ugróbéka, Varangy és a Róka, és megismerhettük Mary Jane Watson családi hátterét és személyes tragédiáit, Pókunk történetének hangvétele megközelítőleg sem volt olyan sötét és komor, mint Köpeny és Kard sztorija. Ennek megfelelően én 10 évesen elsőre nem is egészen értettem, miről is van szó, csak annyi jött át a 28. füzet végére érve, hogy ez valami komolyabb, sötétebb lesz.
A saját személyes útkeresésem, a hit és vallás kérdése épp csak a horizontján tűnt fel a gondolataimnak – ekkoriban saját elhatározásomból kezdtem el hittanra járni, a Biblia épp a Fabula-féle képregényes feldolgozáson keresztül kezdett el megszólítani, de emellett Asterix, a Donald kacsa zsebkönyv és a Mesél az erdő sorozat is ugyanúgy az olvasmányaim között szerepelt, mint Karl May klasszikusai, a Természet csodái, a Mi micsoda sorozat első kötetei (átvitt értelemben rongyosra olvava és lapozgatva), de berántott az Egri csillagok, túl voltam tucatnyi Kaland, Játék Kockázat könyvön, ujjongtam a Titán kiadásakor, és emellett olyan meghatározó olvasmányélményeim voltak, mint Terry Pratchett „Az igazi macskája”, vagy Zdeněk V. Spinar „Élet az ember előttje”, és ekkoriban kezdtem autodidakta módon angolul tanulni. No, ennyit a személyes történetemről, ami ugyan fontos a kötet elhelyezése szempontjából, de mégsem ez a legfontosabb.
Ami sokkal fontosabb az az a tisztelet és alázat, ami amellett, hogy ennek a kötetnek az itthoni megjelenéséhez is elvezetett (az én személyes történetemhez bizonyosan hasonló, ámde mégis más személyes háttér mellett), a kötet minden oldaláról lesüt és sugároz – csakúgy, mint Kard fénye. Azt túlzás lenne állítanom, hogy az első minisorozat negyedik részének meg nem jelenése (ami nélkül az egész nyolc oldalankénti közlés majdhogynem értelmetlenné vált) olyan generációs sokkélmény és vakuemlék lenne, mint a Kacsamesék megszakítása, de engem legalábbis éveken keresztül jelentősen hozzásegített ahhoz, hogy angolul is elkezdjek képregényeket olvasni – konkrétan az egyik első felkutatott és angolul elolvasott történet ez a bizonyos magyarul 1992-ben már meg nem jelent füzet lett. Így amellett, hogy óriási elégtételt jelent a Semic-korszak gyermekeinek ennek a kötetnek a megjelenése, mindezt megfejelve további négy epizódot is elhoz nekünk, amiben Köpeny és Kard második négy részes minisorozata további szövi hőseink történetét, hátterét és jellemét (és amiben ráadásul csodálatos keretet szőve kedvenc Pókemberünk is feltűnik). Ezt a történetet én csak felületesen ismertem, így valódi újdonságokkal is tudott szolgálni számomra. Az idehaza sokat emlegetett, de csak alig-alig leközölt II. Titkos Háború egyik – hőseink szempontjából legalábbis eléggé – fontos epizódja is ennek a négy részes történetnek a része, és szerény véleményem szerint az egész kötet egyik legerősebb darabja. Anélkül, hogy spoilereznék: Köpeny és Kard is összefut a Túlontúlival, aki hozzájuk hasonlóan sokat tanul ebből a találkozásból (de végülis ő ezért érkezett a Földre és vett fel emberi alakot), ráadásul a történet utolsó 3 oldalán elég komoly filozófiai kérdéseket boncolgatnak ők hárman (pl. „ha a büntetés csak szenvedés és halál ígéretét hordozza, attól senki nem fog változtatni az életén”), amik aztán látszólag mindhármuk gondolkodásmódjára jelentős hatást gyakorolnak.
A külcsín továbbra is rendkívül tetszetős amellett, hogy kellően minimalista: a matt fekete háttér és a színes, fényes karakterek kontrasztja tökéletesen felvezeti a két főszereplő jellemében, hátterében és a cselekményben megbúvó ellentéteket. Rick Leonardi rajzainak a digitális kihúzás és színezés nagyon-nagyon jót tett, még élettelibbek, dinamikusabbak mint a szitanyomott oldalakon voltak. A fordítás és a nyomdai minőség ismét a Spuritól már megszokott magas színvonalat hozza.
Kitty Pryde és Rozsomák történetét értékelve azzal zártam a gondolatmenetem, hogy a polcra kerülés felett érzett öröm mellett várakozással tekintek a további Bubis kiadványok felé. Most, hogy Köpeny és Kard is befutott, azt tudom mondani, hogy amellett, hogy gyönyörűen mutatnak egymás mellett a polcon, a Bubi Bolt bizony pár hónap alatt eljutott (remélhetőleg csak) az első küldetésének a feléig. Ha a Megtorló és a Fantasztikus Négyes az X-Men ellen is az első két kötet színvonalát fogja hozni, akkor bizony egy szavunk nem lehet!
Ugyan ebben a ’90-es évek eleji időszakban kedvenc Hálószövőnk olyan ellenfelekkel nézett szembe (a magyar nyelvű kiadás lapjain), mint a Vészmanó vagy a fekete pókruha, olyan vendégszereplők tűntek fel a sorozat lapjain, mint a Csodálatos Pókkölyök (öhm, khm…pfff…), Ugróbéka, Varangy és a Róka, és megismerhettük Mary Jane Watson családi hátterét és személyes tragédiáit, Pókunk történetének hangvétele megközelítőleg sem volt olyan sötét és komor, mint Köpeny és Kard sztorija. Ennek megfelelően én 10 évesen elsőre nem is egészen értettem, miről is van szó, csak annyi jött át a 28. füzet végére érve, hogy ez valami komolyabb, sötétebb lesz.
A saját személyes útkeresésem, a hit és vallás kérdése épp csak a horizontján tűnt fel a gondolataimnak – ekkoriban saját elhatározásomból kezdtem el hittanra járni, a Biblia épp a Fabula-féle képregényes feldolgozáson keresztül kezdett el megszólítani, de emellett Asterix, a Donald kacsa zsebkönyv és a Mesél az erdő sorozat is ugyanúgy az olvasmányaim között szerepelt, mint Karl May klasszikusai, a Természet csodái, a Mi micsoda sorozat első kötetei (átvitt értelemben rongyosra olvava és lapozgatva), de berántott az Egri csillagok, túl voltam tucatnyi Kaland, Játék Kockázat könyvön, ujjongtam a Titán kiadásakor, és emellett olyan meghatározó olvasmányélményeim voltak, mint Terry Pratchett „Az igazi macskája”, vagy Zdeněk V. Spinar „Élet az ember előttje”, és ekkoriban kezdtem autodidakta módon angolul tanulni. No, ennyit a személyes történetemről, ami ugyan fontos a kötet elhelyezése szempontjából, de mégsem ez a legfontosabb.
Ami sokkal fontosabb az az a tisztelet és alázat, ami amellett, hogy ennek a kötetnek az itthoni megjelenéséhez is elvezetett (az én személyes történetemhez bizonyosan hasonló, ámde mégis más személyes háttér mellett), a kötet minden oldaláról lesüt és sugároz – csakúgy, mint Kard fénye. Azt túlzás lenne állítanom, hogy az első minisorozat negyedik részének meg nem jelenése (ami nélkül az egész nyolc oldalankénti közlés majdhogynem értelmetlenné vált) olyan generációs sokkélmény és vakuemlék lenne, mint a Kacsamesék megszakítása, de engem legalábbis éveken keresztül jelentősen hozzásegített ahhoz, hogy angolul is elkezdjek képregényeket olvasni – konkrétan az egyik első felkutatott és angolul elolvasott történet ez a bizonyos magyarul 1992-ben már meg nem jelent füzet lett. Így amellett, hogy óriási elégtételt jelent a Semic-korszak gyermekeinek ennek a kötetnek a megjelenése, mindezt megfejelve további négy epizódot is elhoz nekünk, amiben Köpeny és Kard második négy részes minisorozata további szövi hőseink történetét, hátterét és jellemét (és amiben ráadásul csodálatos keretet szőve kedvenc Pókemberünk is feltűnik). Ezt a történetet én csak felületesen ismertem, így valódi újdonságokkal is tudott szolgálni számomra. Az idehaza sokat emlegetett, de csak alig-alig leközölt II. Titkos Háború egyik – hőseink szempontjából legalábbis eléggé – fontos epizódja is ennek a négy részes történetnek a része, és szerény véleményem szerint az egész kötet egyik legerősebb darabja. Anélkül, hogy spoilereznék: Köpeny és Kard is összefut a Túlontúlival, aki hozzájuk hasonlóan sokat tanul ebből a találkozásból (de végülis ő ezért érkezett a Földre és vett fel emberi alakot), ráadásul a történet utolsó 3 oldalán elég komoly filozófiai kérdéseket boncolgatnak ők hárman (pl. „ha a büntetés csak szenvedés és halál ígéretét hordozza, attól senki nem fog változtatni az életén”), amik aztán látszólag mindhármuk gondolkodásmódjára jelentős hatást gyakorolnak.
A külcsín továbbra is rendkívül tetszetős amellett, hogy kellően minimalista: a matt fekete háttér és a színes, fényes karakterek kontrasztja tökéletesen felvezeti a két főszereplő jellemében, hátterében és a cselekményben megbúvó ellentéteket. Rick Leonardi rajzainak a digitális kihúzás és színezés nagyon-nagyon jót tett, még élettelibbek, dinamikusabbak mint a szitanyomott oldalakon voltak. A fordítás és a nyomdai minőség ismét a Spuritól már megszokott magas színvonalat hozza.
Kitty Pryde és Rozsomák történetét értékelve azzal zártam a gondolatmenetem, hogy a polcra kerülés felett érzett öröm mellett várakozással tekintek a további Bubis kiadványok felé. Most, hogy Köpeny és Kard is befutott, azt tudom mondani, hogy amellett, hogy gyönyörűen mutatnak egymás mellett a polcon, a Bubi Bolt bizony pár hónap alatt eljutott (remélhetőleg csak) az első küldetésének a feléig. Ha a Megtorló és a Fantasztikus Négyes az X-Men ellen is az első két kötet színvonalát fogja hozni, akkor bizony egy szavunk nem lehet!
2020. 12. 01.
-
Igazolt vásárlás
Tegnap megkaptam a 20. példányt az 500-ból. Gyönyörködöm benne, olyan nagyon szép lett ez is. Külön öröm, és köszönet érte, hogy két ilyen sajnos, ritka karakter, mint Köpeny és Kard kapott lehetőséget egy teljes gyűjteményben, szuper-izgalmas történettel. Azért jó, hogy Pókfej is szerepel benne! ;). Köszönöm szépen nektek. Hű olvasótok várja a következő hasonló nagy villantást! Üdv: Krisztián
